
Európai Családtudományi Szemle Tárkányi Családi kapcsolatok felmérés
I. évf. 2014/1 http://www.ecssz.eu
csökkent az európai országokban. Ez az utóbbi fél évszázadot jellemző, nemcsak a
termékenységet, hanem a házassággal kapcsolatos magatartást is érintő változás a
demográfusok között a második demográfiai átmenet elnevezést kapta (Van de Kaa 1987;
Popenoe 1993; Hablicsek 1995; Sobotka 2003).
A termékenység újabb csökkenését több más tényező (női munkavállalás,
individualizálódás) mellett főként a fogamzásgátló tabletták használatának a fejlett világban
ebben az időszakban történő elterjedése magyarázhatja. A gyermekvállalás tervezhetőbbé
válása megváltoztatta a házasodási magatartást is. Külön vált a fiatal párok gondolkodásában és
gyakorlatában is a gyermektelen párkapcsolat a gyermekes párkapcsolat időszakától. Ez a
különválás relativizálhatta a házasság intézményét. Elterjedt a házasságot megelőző, egyeseknél
(a huszonévesek között gyakran) azt helyettesítő
élettársi kapcsolat. Egyre gyakoribbá vált a
gyermekek házasságon kívüli születése. A válások aránya is meredeken megnőtt. A változások
egymást követő fázisokban, fokozatosan történtek az egyes országokban. A termékenység
csökkenését általában szorosan követte a házasodási arányé egy-egy országban, majd kevéssel
később nőtt magasra a házasságon kívül szülések és a válások száma és aránya.
Valószínűnek tűnik, hogy ezek a demográfiai illetve családszociológiai változások
valamiképpen egymásra épülhettek (Tárkányi, 2008). Közben az értékrendi tényezők, illetve
azok változása is jelentős, még tisztázásra váró szerepet játszhattak a folyamatok hátterében.
Bár a vallott értékek között fontos maradt a család, a házasság, mindezen változások az
ezekkel kapcsolatos felfogás, értékek változását mutatják.
A házassággal kapcsolatban megváltozott magatartás új társadalmi problémák forrása lett.
Főként a válások magas aránya, ezek nyomán a gyermekeiket egyedül nevelő anyák
arányának növekedése érdemel figyelmet. A házasságkötések arányának a visszaesése és a
házasságokat részben helyettesítő élettársi kapcsolatok terjedése is jelentős tényező. Az ezzel
kapcsolatos kutatások eredményei szerint az élettársi kapcsolatok sokkal bomlékonyabbak a
házasságoknál: legalább 2-szerte, legfeljebb 5-szörte voltak bomlékonyabbak, tehát a
kapcsolat kezdetétől számított adott időszak alatt ennyivel nagyobb rész bomlott fel száz
élettársi kapcsolatból, mint száz házasságból (Leridon, 1990, Les femmes, 1995, Wu, 1995,
Kamarás, 1996, Lindgren, 1997, Kiernan, 1999, Lichter, 2006., Wilson, 2010). Egyes
országokban szignifikánsan gyakoribbnak bizonyult a válás azon házasságokban, amelyeket
élettársi kapcsolat előzött meg, mint amelyeket nem (Bennet 1987; DeMaris 1992; Axinn
Olyan országokban, ahol az élettársi kapcsolatban élés már igen elterjedt (pl. a skandináv országokban és
Franciaországban már a ’90-es években, ld. Kiernan, 1999b), egyre inkább hasonlítani kezdhet a házasságra. Így
Franciaországban Leridon (1990.) tapasztalata szerint a tipikus házasodási életkorban kezdődő élettársi
kapcsolatokból lesz a leggyakrabban házasság. (Tehát ezekre állhat a leggyakrabban a „papír nélküli házasság”
kifejezés.) Villeneuve-Gokalp (1991.) a következőképpen kategorizálja az élettársi kapcsolat alapvető fajtáit. Az
egyik fajta az „előházasság”, az ilyenben élők a kapcsolat kezdetétől számított egy éven belül összeházasodnak,
míg a próbaházasságban élők a kapcsolat kezdetétől számított egy év után, de három éven belül. Ha az élettársi
kapcsolat a kezdetétől számított három éven belül fölbomlik, akkor az átmeneti kapcsolat volt. Ha a kapcsolat
kezdetétől számítva több mint három évig élnek együtt házasságkötés és gyermekvállalás nélkül, akkor az
elkötelezettség nélküli tartós együttélés. Végül a kvázi házasság az az együttélés, melyben gyermek születik a
kapcsolat kezdetétől számított három éven belül, de a szülők a gyermek fél éves koráig nem kötnek házasságot.
Manning (1993) egy szociológiai vizsgálat adatai alapján úgy vélte, hogy Amerikában a fekete nőknek és a
tizenéves fehér nőknek csak az egyedüllét alternatíváját jelenti az élettársi kapcsolat, és csak a huszonéves fehér
nők számára jelenti a házasság bevezető szakaszát. Svédországban viszont a ’90-es évekre már a fiatalok zöme
számára a házassággal egyenértékűvé vált az élettársi kapcsolat. Ezt az is mutatja, hogy amint a házasság
valószínűségét növeli a női munkavállalás, úgy Svédországban az élettársi kapcsolatban élését is (Bracher,
1998). A várandósság vagy gyermekszülés ugyanúgy siettette az élettársi kapcsolatra lépést, mint egyébként
számos esetben a megházasodást is szokta.